Élvezetes, elgondolkodtató regény, kalandelemekkel fűszerezve. Csak ajánlani tudom.
Aki az első tizenöt oldalt túléli, az onnantól kezdve egy ritka élvezetes regényt fog olvasni, az első oldalak viszont rendesen igénybe veszik a szürkeállományunkat. A fülszöveg szerint ez a regény a Lakott sziget folytatása, a saját tapasztalatom szerint azonban annak olvasása nélkül is lehet élvezni azt a regényt, ugyanis én alig emlékeztem valamire, tehát képes voltam prezentálni a tudatlan olvasót.
A regény elején egy Excellence nevű nagy hatalmú ember kezd el velünk, Makszim Kammererrel kerestetni egy eltűnt tudóst, Lev Abalkint, aki valamiért nagyon fontos személy. Kammerer beleássa magát a rendelkezésére álló dokumentumokba, majd elkezdi felkeresni azokat az embereket, akiknek lehet vagy lehetett valami közük Abalkinhoz, akiről hamar kiderül, hogy igencsak magának való ember, aki nagyon szereti az állatokat, mély barátság fűzte például egy Sekn nevű Nagyfejűhöz (azaz kutyaalakú idegen életformához).
Bogár a hangyabolyban - címlap
Kammerer kutatásainak leírását gyakran megszakítják Lev Abalkin visszaemlékezései, amelyek során fokozatosan derül ki, hogy miért jelent oly nagy veszélyt ő maga a Földre, kik is ezek a Nagyfejűek és milyen velük a földiek viszonya.
Érdekesség, hogy a regény megjelent már magyarul, azonban a mostani kiadás sok olyan dolgot tartalmaz, amelyet az eredeti kötet nem. Ilyen például Borisz Sztrugackij utószava, amelyből kiderül, hogyan alakították ki a regény végét: pénzfeldobással. Nem tudtak ugyanis dönteni az egyes befejezések között, és ez tűnt a legigazságosabb megoldásnak. Emellett pedig fény derül arra is, hogy mi volt a gondja az akkori cenzúrának a regénnyel: a regény mottójául választott gyerekversike – arról ugyanis azt hitték, hogy Hitlerjugend-induló újrafeldolgozása! (Ami persze nem igaz.)
Amit említettem a cikk elején, azaz a regény eleji fejkapkodás, abból adódik, hogy hirtelen belecsöppenünk egy kialakult világba, Nagyfejűstül, Progresszorostul, memóriakristályostul, és bár mindenre megkapjuk a magyarázatot előbb-utóbb, eleinte nehéz lesz a helyére tenni a dolgokat. Miután azonban belerázódunk a sztoriba, kapunk egy remek nyomozós, krimis, üldözéses regényt, ami viszont el is gondolkodtat bennünket.
4/5
Beszerezhető a link alatt, 5% megtakarítással, 2990 forint eredeti ár helyett 2841 forintért.